
SZMPSZ Évkönyv 2016
2016-11-19
Széchenyi István tanári emlékkonferencia – a tanár szemével…
2016-11-25Az Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) története
A TIT Kossuth Klub Egyesület (és jogelődje) különös figyelmet fordított a tehetséggondozásra, a fiatalok iskolarendszeren kívüli természet- és társadalomtudományi, művészeti oktatására-nevelésére.
1968-tól indítottuk a Kis Matematikusok Baráti Köre (KMBK) szakköröket, 1975-től elsőként szerveztük meg a tantárgyi levelező (majd utóbb internetes) feladatmegoldó versenyeinket (OLFV), amelyek Kárpát-medencei szinten is vonzották a versenyző diákokat. 2006-tól indítottuk az újdonság erejével ható komplex természettudományi csapatversenyeinket (KKTV). 1989-től minden évben több tehetséggondozó nyári szaktábort szerveztünk.
2010 őszétől Kossuth Klub Tehetségpont (KKTP) néven a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségéhez tartozó Tehetségpontok rendszerébe tartozunk.
1995 óta tagjai vagyunk a párizsi székhelyű Nemzetközi Tudományos és Technikai Szabadidő Mozgalomnak (Mouvement International pour le Loisir Scientifique et Technique – MILSET; www.milset.org), illetve a mozgalom Prágában bejegyzett európai regionális szervezetének (MILSET Europe; http://europe.milset.org).
A MILSET-be tömörült egyesületek fő céltevékenysége országos (tartományi) diákalkotó kiállítások, „expók” szervezése középiskolás korú (12-18 éves) fiatalok számára. Ennek részeként a TIT Kossuth Klub Egyesület és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány 1996 óta rendezi meg évente egy alkalommal az Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítást.
Az országonkénti expók – így a hazai kiállításon résztvevő – legsikeresebb diákalkotói évente európai vagy Európán kívüli fesztiválokon vesznek részt. A Nemzetközi Tudományos Kiállítás (Expo-Sciences International – ESI) – páratlan esztendőkben – a MILSET négy földrészt felölelő tagszervezeteinek és 800-1000 diákjának világtalálkozója, a páros években megtartott nagyrégiós találkozók, így földrészünkön az Európai Tudományos Kiállítás (Expo-Sciences Europe – ESE) pedig a természet- és műszaki tudományokban tehetséges kb. 400-600 fiatal nagyszabású és -hatású, ünnepi seregszemléje.
Kiállításunkon szívesen fogadjuk a magyarajkú, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából stb. érkező jó képességű diákokat is. Számukra szintén adott a lehetőség, hogy kiemelkedő eredményt elérve a díjazottak között szerepelhessenek, hogy a nemzetközi (ESE, ESI) rendezvényeken résztvevő diák-delegációnk tagjaként Magyarországot (illetve a saját országukat is) képviselhessék.
AKTUÁLIS FELHÍVÁSUNK
(A dokumentum második oldalának megtekintéséhez kérjük, az alsó nyilacskával lapozzon!)
A mindenkori pályázati kiírásunkból idézve:
1. A kidolgozott pályaművek tükrözzenek (a pályázó életkorától elvárható) elmélyült, tudományosan megalapozott érdeklődést, komoly kutatómunkát és/vagy innovatív műszaki készségeket. Éljen a pályázó valamely tudományos eljárással (jelenségvizsgálat, kísérletezés, következtetések levezetése, szintetizálás) és/vagy ötletes technikai megoldásokkal.
2. Elengedhetetlen, hogy a pályamű érthető, hatékony módon bemutatható, demonstrálható legyen. Egyaránt lehet pályázni elméleti pályaművekkel (pl. poszter, számítógépes program) és gyakorlati természetű munkákkal: modelltárgy (műszaki vívmányok, hajók, repülők, stb.), kreatív eszköz, terepasztal, makett stb.
Az elmúlt évek Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításain első helyezést elért egyének (vagy a csapatokból 1-1 fő) küldött képviselte Magyarországot:
– 2004 – IX: OTTDK, 27 projekt.
– ESE 2004 (Expo-Science Europe), – V. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás (Drezda – Németország), 6 fő küldött;
– 2005 – X. OTTDK, 31 projekt.
– ESI 2005 (Expo-Sciences International) – IX. Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás (Santiago, Chile); 2 fő küldött;
– 2006 – XI. OTTDK, 29 projekt.
– ESE 2006 (Expo-Science Europe) – VI. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Tarragona, Spanyolország), 3 fő küldött;
– 2007 – XII. OTTDK, 36 projekt.
– ESI 2007 (Expo-Sciences International) – X. Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás (Durban, Dél-Afrika), 2 fő küldött.
– 2008 – XIII. OTTDK, 28 projekt.
– ESE 2008 (Expo-Sciences Europe) – VII. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás (Budapest, Millenáris Park)
A résztvevők száma 372 fő, ebből külföldi 334 fő (Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Dél-Afrika, Franciaország, Görögország, Lettország, Litvánia, Málta, Mexikó, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia, Tajvan, Tunézia) és 140 projekt.
Magyar: 38 fő küldött (ebből 22 diák) és 8 projekt.
– 2009 – XIV. OTTDK, 52 projekt.
– ESI 2009 (Expo-Sciences International) – XI. Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Nabeul, Tunézia); 3 fő küldött.
– 2010 – XV. OTTDK, 25 projekt.
– ESE 2010 (Expo-Sciences Europe) – VIII. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Moszkva, Oroszország); 4 fő küldött.
– 2011 – XVI. OTTDK, 22 projekt.
– ESI 2011 (Expo-Sciences International) – XII. Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Pozsony, Szlovákia); 4 fő küldött.
– 2012 – XVII. OTTDK, 19 projekt.
– ESE 2012 (Expo-Sciences Europe) – IX. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Tula, Oroszország); 4 fő küldött.
– 2013 – XVIII. OTTDK, 26 projekt.
– Technikai okokból az ESI 2013 (Expo-Sciences International) – XIV. Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállításon (Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek) való részvételt nem tudtuk biztosítani a nyertes pályázóknak.
– 2014 – XIX. OTTDK, 26 projekt.
– ESE 2014 (Expo-Sciences Europe) – X. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Zsolna, Szlovákia); 5 fő küldött.
– 2015 – XX. OTTDK, 26 projekt.
– ESI 2015 (Expo-Sciences International) – XV. Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás, (Brüsszel, Belgium); 4 fő küldött.
– 2016 – XXI. OTTDK, 16 projekt.
– ESE 2016 (Expo-Sciences Europe) – XI. Európai Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállítás (Toulouse, Franciaország); 3 fő küldött.
További információ és letölthető dokumentumok: http://kossuth-klub.hu/tehetseggondozas/ottdk/