ÁLLÁST KÍNÁL: történelem, földrajz, informatika, matematika szakos pedagógus (Párkány)
2020-06-30XIII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál kiértékelése
2020-07-03Kedves Pedagógustársaink!
Péter és Pál napján megszakad a búza gyökere, kezdődhet az aratás. Tájainkon e naphoz kapcsolódik az iskolaév ünnepélyes lezárása is.
Az aratás végeztével dől el, hogy milyen évet zárt a gazda, haszonnal vagy veszteséggel kell-e számolnia. Az iskola hasonlóképpen cselekszik, számba veszi a tanulók előmenetelét, összeveti a haladást a kudarccal – és mérleget von.
Milyen az idei tanév mérlege? Erre csak szeptemberben tudják megadni a választ, hiszen az idei tanév az összes eddigitől különböző volt. Próbára tette nemcsak a diákot és tanítóját, hanem a szülőket is, sőt az egész társadalmat. Kénytelenek lettek megtapasztalni a távoktatás számos terhét és kevés előnyét, cserében rengeteg felismerést és tapasztalatot gyűjtöttek össze. Igyekeztek helytállni, talán sikeresen meg is birkóztak vele, viszont tény, hogy összefogás, segítőkészség, kreativitás nélkül nem boldogultak volna.
A mai napon még mindnyájan összegyűltek tantermeikben, jó szerencsét kívánva elbúcsúztatták a végzősöket, ellátták intelmekkel és jó tanácsokkal a maradókat, és elkezdődött a vakáció.
Egy olyan tanév befejezéséhez érkeztek, amelyet soha nem felejtenek el. Legalább a vége legyen jó, ezért az SZMPSZ nevében a köszönet és hála szavai tegyenek pontot a végére. Köszönjük a pedagógusok helytállását, a szülők fáradságát és a tanulók kitartását.
Szép élményeket, derűt és jó pihenést kívánunk mindenkinek!