
Üzenet a magyar iskolákba
2021-08-31
Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába – ingyenes online kurzus
2021-09-02Tisztelt Vendégeink, Kedves Pedagógusok!
Az előttem szólók után én is szeretettel köszöntöm mindnyájukat a 2021/22-es ünnepélyes országos tanévnyitón. Engedjék meg, hogy külön szeretettel köszöntsem a pályakezdő fiatal kollégákat!
Sokat töprengtem, milyen biztató, lelkesítő beszéddel vértezzem fel a pedagógusi pálya rögös útján épp elindulni készülő ifjú embertársainkat. A töprengésem vége az lett, hogy az igazat, csakis az igazat fogom mondani.
Tény, hogy nem könnyű hivatás a pedagógusé. Egy középkori mondás azt tartja, hogy akit az istenek gyűlöltek, azt tanítóvá tették. Olyan hivatás ez, mely valóban elhivatott egyéneket feltételez, ugyanis művelni csak szívvel-lélekkel lehet és csak úgy érdemes. Ehhez a munkához késve érkezik a motiváló köszönet, viszont nincs az a tisztességes tanítvány, aki felnőtt korában ne hálával és szeretettel gondolna egykori tanítóira, a legkiválóbbakra egészen biztosan . Azokra, akik szerették a munkájukat és kiváltképp azokat szerették, akiket tanítottak. E hivatás legfontosabb része a nevelés. Nevelni pedig jó példamutatással lehet, mert csak akkor hiteles. Szeretettel nevelni a gyermeket, azt a gyermeket is, aki valamilyen oknál fogva nem képes vagy nem eléggé motivált az ismeretek befogadására. Megfelelő pedagógusi hozzáállással csodák érhetők el az ilyen tanulónál is. Ez az igazi kihívás a pedagógus életében, akivel szemben számtalan az elvárás a társadalom, az iskola és a szülő részéről.
A társadalom megköveteli, hogy ismeretei korszerűek legyenek, hogy szüntelen önműveléssel tartson lépést a tudomány és technika fejlődésével. Elvárja az ifjúság jó irányba terelését, erkölcsi értékek közvetítését.
Az iskola, mint intézmény elvárása, hogy a pedagógus munkájával legyen elégedett a szülő és a gyermek egyaránt. Oktató-nevelő tevékenysége folyamán olyan módszereket alkalmazzon, amelyek a gyermek aktív közreműködésére, önálló tevékenységre serkentenek. Nem biztos, hogy ez minden esetben a modern segédeszközök alkalmazását jelenti csupán. Sokkal inkább feltételezi a pedagógus leleményességét, lényének kisugárzását, melyek a legigényesebb feladatot is vonzóvá tehetik.
Harmadik partner a szülő, aki joggal várja el, hogy gyermekét ismeretekkel, tárgyi tudással ruházzák fel és szeretné, ha gyermeke az iskola falain belül elfogadó, megértő közösségre lelne, ahol őt segítik és szeretik. Elvárás nemcsak a jó tanulmányi eredmény, hanem a gyermek egészséges testi-lelki fejlődésének biztosítása is.
Háromfajta követelmény három különböző oldalról. Nem kétséges, hogy az eredményes pedagógusi tevékenység alappillére a szakmai felkészültség, de önmagában nem elég. A gyermeket önmaga megismeréséhez, önértékei felismeréséhez kell vezetni. Alkalmat kell teremteni, hogy ismereteit egyszerű élethelyzetekben kipróbálhassa, ezáltal legyen sikerélménye és növekedjen egészséges önbizalma. Keressétek a módját annak, hogy a szülő- pedagógus-gyermek viszony őszinte legyen és kölcsönös bizalmon alapuljon. Összefogásra van a legnagyobb szükség, mert a közösségben megtartó erő van, nem engedi, hogy bárki is elkallódjon tagjai közül. A sikeres életpályához jó adag empátia, kellő alázat és kitartás szükséges, mert az elismerés, a befektetett energiáért egyébként megérdemelten járó köszönet nem jön egyik napról a másikra.
Kívánok hát minden kedves pályakezdő pedagógusnak erős hitet, kitartást, sok sikert és megérdemelt hálás köszönetet a társadalom, a szülők és tanítványok részéről egyaránt!
Katona Ilona nyugalmazott igazgató
Elhangzott a Szlovákiai Magyar Iskolák XXI. Országos Tanévnyitó Ünnepségén, Zsigárdon, 2021. augusztus 28-án.