A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2018. július 2 – 6. között Komáromban szervezik a XV. Jókai Mór Vers-és Prózamondó Tábort az alapiskolák tanulói részére.
Ez a tábor a verset szerető, tehetséges gyermekek tábora, mely egyben felkészülés az elkövetkező versenyekre, fesztiválokra, másrészt a gyermekek adottságainak és a tehetség kibontásának is a tere.
A foglalkozásokat hazai és magyarországi szakemberek végzik. Programkínálatunkban szövegválasztás, szövegelemzés és előadás, valamint beszédtechnikai foglalkozások szerepelnek.
A tábor programját egy tanulmányút is színesíti, ezért a jelentkezőknek érvényes útlevéllel kell rendelkezniük.
A hét folyamán a tanulókra pedagógusok felügyelnek, és szervezik a táborozók szabadidejét.
A tábor részvételi díja bentlakóknak 50,- EUR, hazajáróknak 30,- EUR. A tábor ideje alatt megvalósuló tanulmányút részvételi díja 5,- EUR. A kollégiumban lakó tanulóknak napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) biztosítunk. A hazajáró tanulóknak ebédet és vacsorát biztosítunk. A táborozók ellátásának további költségeit az SZMPSZ és a társszervezők pályázati forrásból fedezik.
Jelentkezni az SZMPSZ honlapján www.szmpsz.sk és facebook oldalán keresztül csak elektronikusan lehet 2018. június 11-ig. Amennyiben a létszám a határidő letelte előtt megtelik, a rendszer lezár.
Bővebb információt az SZMPSZ Központi Iroda irodavezetője Fekete Irén ad, a +421907111455-ös telefonszámon, vagy az irodavezeto@szmpsz.sk levélcímen.
Magas létszám esetén a gyerekek besorolását a különböző vers-és prózamondó versenyeken, fesztiválokon elért eredményeik, valamint a jelentkezési sorrend alapján fogjuk meghatározni.
Részletes programot a visszajelzéssel küldünk.