
SAJTÓKÖZLEMÉNY: 2020.május 31-ig még átvehető a támogatás
2020-01-08
Információk a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny szlovákiai lebonyolításával kapcsolatban
2020-01-10A budapesti székhelyű, világszerte nagy elismertségnek örvendő Pető Intézet (Semmelweis Egyetem Pető András Kar) Magyarország kormánya, kiemelten a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével 2014 óta szervezi a Kárpát-medencében a mozgássérült gyermekek és felnőttek konduktív fejlesztését, rehabilitációját. 2017-ben a Pető Intézet Felvidéken is elkezdte munkáját egyszeri állapotfelmérés formájában, majd 2019-ben az érintettek háromhetes fejlesztésére, rehabilitációjára került sor.
Idén 2020. január 20-tól január 31-ig kerül sor a térítésmentes fejlesztő kezelésekre, az érintett gyermekek és felnőttek két héten át tartó intenzív rehabilitációjára az intézet szakemberei segítségével Komárom, a Danubius diákotthonban (Komárno, Dunajské nábrežie 1164/10). Az épület mozgássérültek számára is jól megközelíthető.
A 2 hetes intenzív konduktív pedagógiai fejlesztő, rehabilitációs programokkal elsősorban az idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült szlovákiai magyar gyermekeket és felnőtteket segítenék.
Új beteget is fogadnak, amennyiben részvételi szándékukat jelzik 2020. január 16-ig, péntekig, a novakmonika.szmpsz@gmail.com címen vagy a +421 915 757 227 – es telefonszámon.
Az első konzultációra 2020. január 20-án, 9:00 kezdettel kerül sor Komáromban, Danubius diákotthon (Komárno, Dunajské nábrežie 1164/10) épületében.
Az Pető Intézet közvetlen partnere továbbra is a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, társszervezője pedig a Pro Selye Univerzitas közhasznú szervezet.
A szervezők