A zsűri gondolatai a XIV. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválról

Tóth Zsuzsanna, előadóművész

Az SZMPSZ által gondozott esemény zsűrijében nem először vettem részt – nagy megtiszteltetés, köszönet a meghívásokért! Nem csupán azért szeretem ezt a fesztivált, mert nagyszerű versmondókat, de azért is, mert kiváló szervezőket és hozzáértő, felelősségteli partner zsűritagokat ismerhettem meg az évek során. A fókuszt azonban a versmondók jelentik.

Idén a 2. kategória egyik csoportjának zsűrijében dolgoztam. Az általános iskola felső tagozatosainak korosztálya rendkívül színes és tehetséges produkciókkal ajándékozott meg, dacára annak, hogy az online versmondás (azon túl, hogy nem lett a kedvencem sokadik formájában sem) számos buktatót rejt. Ez a megmutatkozási mód nagyobb tudatosságot és több technikai ismeretet kíván, viszont sokat elvesz a személyes jelenlét, a kisugárzás erejéből. Néhány esetben a külső segítség javít, máskor az általános körülmények (rossz fény-, hangbeállítások, körülmények) rontanak a végső eredményen. Az sem feltétlenül jelent előnyt (legalábbis szerintem), ha valaki illusztratív filmet készít az előadandó műhöz. Ugyanakkor, ha csupán az arc jelenik meg a felvételen, bár kétségtelenül közelebb járunk a versmondás puritánságához, nem látjuk-érzékeljük a testbeszédet, sérül az előadás. Nem célom, most a felvételeket bírálni, de tény, hogy egy online versenyen többször is végighallgatja a zsűri a verseket, hiszen nehezebb egyedül, szemben a képernyővel dönteni. Ez azt is jelenti ám, hogy biztosabban észreveszi a szöveghibákat, az ismétlődő gesztusokat, a modorosságokat!

Ez a néhány kritikai megjegyzés semmit nem von le pozitív véleményemből, hiszen általánosan igen jó volt a színvonal és a felkészültségi szint. Egy magyarországi „fül” számára okoz ugyan némi gondot az időnként felbukkanó erősen tájjellegű beszéd – ezt nyilván nem eltüntetni vágyom, de tény, hogy megnehezíti a tiszta beszéd értékelését, illetve a beszédhibák felfedezését. Mint ahogy nehezebb számomra azt a fajta versmondást is értékelni, amely szerkesztett anyagot mutat be pár percben, ez ellene dolgozik az előadás dramaturgiai felépítésének, és számomra így sérül a műegész is.

Már a második kategóriában sem volt egyszerű a döntés, de végül úgy érzem, igazságosan lettek kiosztva az arany-ezüst-bronz sávok. Gratulálok mindenkinek.

Ám a valódi nehézséget a „döntő” forduló jelentette. Ott tényleg egymáshoz nagyon közeli erényeket felmutató, kiváló versmondókkal találkoztunk, végül konszenzussal és jó érzéssel döntöttünk a fő- és a különdíjakról. Biztos vagyok abban, hogy így is mindenkinek maradtak ki „kedvencei”, akiket különösen értékesnek tartott – hiszen sokszor csupán nüanszokon múlt a rangsorolás. 

Ha általános jó tanácsokat adhatnék a résztvevőknek, az főként az önismeret és a gondolkodás fontosságára vonatkozna. Ha valaki személyiségével összhangban lévő, jó verset választ, akkor többnyire önazonos lesz az előadása is. Mégse a versmondót lássam elsősorban, hanem az eredeti művet – az ő eszközeivel, hangjával, arcával, érzéseivel megtámasztva. Ne tetszeni akarj, hanem tolmácsolni. A szövegen való folyamatos gondolkodás, a mögöttes szándék felfedezése és elénk tárása segít „életre kelteni”, valódi közléssé tenni a művet.

A Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon részt vett fiatalok a kifejező közlés különböző szintjein tartanak, de minden lépcsőfokra szükség van, hogy ez a gyönyörűség, a nyelvben, beszédben gyökerező előadóművészet tovább éljen. Köszönöm, hogy ápolják a vers- és prózamondás hagyományát, és tudom, hogy ez az élmény fontos marad egész életükben.

Mi, zsűritagok is valamennyien sokat kaptunk a fesztiváltól – köszönjük!