Eltelt több hónap és úgy tűnik, sok további áll még a gyerekek előtt maszkot hordva az életben és iskolában. Ahogy mindannyiunk számára kényelmetlenségekkel jár a szájunk […]
A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége tájékoztatása alapján: Kedves TehetségBarát Kolléga! Szeretnénk felhívni figyelmét a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatának idei felhívására, melyben a 2019, illetve 2020 folyamán kimagasló […]
A Szegedi Bendegúz Akadémia idén is megszervezi nyelvÉSZ tanulmányi versenyét, de a nyelvÉSZ mellett, annak mintájára, új tanulmányi versenyt is indít matekÁSZ néven. Fejlesztő matematikaversenynek keresztelték el, mert abban […]
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program pályázatot hirdetett külhoni magyar óvodák és óvodai csoportok részére Jön a kocsi, most érkeztünk címmel. A pályázat célja bemutatni a hagyományőrzés kiemelt szerepét az óvodai nevelésben, megmutatni […]
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Asztronautikai Társaság „Irány az űr!” – Kárpát-medencei Űrkutatási Csapatversenyt hirdet középiskolások számára.
Tájékoztatójuk: „A COVID miatt sajnos ezúttal nem fogunk tudni személyesen találkozni, de úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk magunkat eltántorítani és megszervezzük a konferenciát online 2020. november […]