Július 5-én ért véget a VI. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábor és a XII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor.
A két, párhuzamosan zajló alkotótáborban közel száz gyermek vesz részt. Tehetségük kibontakoztatását neves szakemberek segítették.
A „nagy mesemondóról” elnevezett táborban a komáromi Jókai Ágnes színművész, Ficza István, a budapesti Örkény István Színház érsekújvári származású színművésze és a füleki származású, Komáromban élő Laboda Róbert költő, drámapedagógus volt a gyermekek mentora.
A hatodik évfolyamába érkezett Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort Jókainé Kiss Éva művésztanár, Kiss Gabriella, Tóth Andrea és Maticsek Regina pedagógusok vezették.
A táborok célja a személyiségfejlesztő tehetséggondozás volt: a játszva tanulás eszközeivel a gyerekek számos új ismeretre és tapasztalatra tettek szert.
Emellett Fekete Irén főszervező azt hangsúlyozta: „A táborok célja nemcsak a hasznos időtöltés, hanem a szórakozás is egyben.” Az intenzív műhelymunkát tanulmányi kirándulás, tinidiszkó és színházi élmény tette teljessé.
Jövőre visszavár mindenkit a szervező, tehát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület!
Minden résztvevőnek és segítőnek kellemes nyarat kívánunk!
Jövőre találkozunk!