„Porondos víz martján”
2016-02-16Kiállításmegnyitó
2016-02-16Február 16-án rendhagyó tanítási óra megtartására került sor a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában. A koncepciót a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége „Értékmegőrzés az oktatásában” címmel fogalmazta meg. Ezen tíz pedagógus kolléga vett részt, aminek köszönhetően nagyszerű családias légkörű alkotóműhely valósult meg. S ahogy ez lenni szokott, az elfogadó, szabad légkör létrehívta a kreativitás olyan mértékét, amelyen a résztvevők maguk is nem egy esetben meglepődtek.
A résztvevőknek elvont fogalmakat, érzéseket, ill. állapotokat kellett anyagban megfogalmazniuk, ábrázolniuk. Mindezt csupán spagetti tésztából, karton alaplapból, és természetesen ragasztóból kellett megvalósítaniuk, ami nem kis kezdetbeli megdöbbenést váltott ki a jelenlévőkből. Annál nagyobb elégedettség tükröződött a tekinteteikben, amikor közösen értékeltük s véleményeztük a létrejött alkotásokat.
Mindannyiszor, amikor a saját érzésvilágunkat érintjük, és érintetjük másokkal, egy titokzatos világba nyerünk és nyújtunk némi betekintést. Ott, ahol ez megtörténik, egy lenyomat marad lelkünkben, egy érték, amelyet nem információként tartunk számon, hanem tapasztalatként, valós, megélt tapasztalatként. Csak azok az információk maradnak meg bennünk, s állnak rendelkezésünkre, amelyeket internalizáltunk, azaz magunkévá tettünk. S csak ezek az információk képesek rá, hogy a bensőnkben értéket teremtsenek, s meg is őrizzék azokat önmagunkat, s a világunkat formálva.
Mátyus Zoltán