5-6. osztály
A TeSzedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma.
Idén immár nyolcadik alkalommal valósul meg – éppen ezen a héten. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei , hogy közösen megtisztítsák szűkebb-tágabb környezetünket.
A városi diákönkormányzat vezetőjeként lehetőséget kaptál a városi rádió ifjúsági műsorában, hogy 3 percben szólj a hallgatókhoz, népszerűsítsed ezt a kezdeményezést, beszélj megóvásának jelentőségéről, bíztasd az embereket a csatlakozásra, aktív részvételre.
7-8. osztály
2019. március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. Ebben az évben az esemény szlogenje: Vizet mindenkinek! Ez a jelszó pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívás ma a világban hogy minden egyes ember számára elérhető legyen a víz.
A (tegnapi) Világnaphoz kapcsolódva találj ki egy rövid mesét vagy verset majd add elő legfeljebb 3 percben! A műben szerepelnie kell a következő szavak közül legalább háromnak: csepp, szomjúság, tiszta, buborék, kenyér, soha, lépcsőfok, nyelv, szűr, Rába, teve.
A magyarországi döntőt egy felvidéki forduló előzi meg, melyre az alapiskolák kategóriánként (5-6.évfolyam és 7-8.évfolyam) 2 versenyzőt nevezhetnek.
Jelentkezési határidő: 2019. április 29. , hétfő
A versenyző és a felkészítő pedagógus nevét és elérhetőségét, a tanuló által látogatott iskolát és évfolyamot az alábbi e-mail címre küldjék az érdeklődők: novakmonika.szmpsz@gmail.com
A felvidéki fordulóra 2019. május 29-én, 9:00 órai kezdettel kerül sor Komáromban. A jelentkezőket a pontos helyszínről később tájékoztatjuk.
A 2019. június 19-én, szerdán, Győrben megrendezésre kerülő döntőbe 2 tanuló jut tovább a Felvidékről mindkét kategória versenyzői közül.