A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szervezete idén második alkalommal kapott meghívást a Bécsi Magyar Iskola szervezésében megrendezésre kerülő Verőfény 2019 elnevezésű szavalóversenyre.
Az SZMPSZ jóvoltából a felvidéki magyar iskolákat képviselve 2019. április 6-án, szombaton 13 versmondó utazott Bécsbe, hogy részt vegyen az Innsbrucktól Szatmárig bekapcsolódó diákok költészetnapi versmondó versenyébe.
Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége nevében Hollós József elnök üdvözölte a Kárpát-medence magyar irodalmat szerető, verset olvasó és mondó fiatal tehetségeit és felkészítő pedagógusait a Collegium Hungaricumban, mely ismét otthont adott a versmondó fesztiválnak. Köszönetét fejezte ki mindannak a 240 „hősnek”, akik a nap folyamán 1-1 szabadon választott vers elmondásával tisztelegnek irodalmunk nagyjai előtt.
A verseny 3 kategóriában zajlott, az előadásokat két, 3 tagú zsűri értékelte, akik között kortárs költőket is üdvözölhettünk. A zsűri tagjai közül Bölöndi Lajos és Cseh Kata saját költeményeik előadásával emelték a fesztivál hangulatát.
Versenyzőink kiválóan szerepeltek, a zsüri értékelése alapján Felvidékről a következő tanulók értek el helyezést:I
I.kategória:
különdíj – Mészáros Saskia Jázmin (Bős, Amade László Alapiskola)
II.kategória:
III. kategória:
A nap végén a Bécsi Magyar Iskola nevében Lengyel Ferenc szervező megköszönte, hogy Nyugat-Európában, Bécsben negyedévszázada a szórványban elő magyarok együtt szavalnak az anyaországban élő magyarokkal. Büszkék lehetünk arra, hogy a mai „pötyögős világban” személyesen találkozunk, együtt áldozunk a mesegazdag irodalmunk oltárán. A költészetnapi versmondó verseny végén felemelő érzés volt elénekelni, hallani, a külhonban élő magyar diákok és az anyaországban élő gyerekek előadásában a Tavaszi szél vizet áraszt c. legősibb népdalunkat.
Kovács Tünde
A képek forrása: https://becsimagyariskola.wordpress.com/verofeny-2019-kepek/#jp-carousel-3011