Tanévnyitó – ünnepi beszéd, Rimaszécs

Tisztelt  Konzul  Asszony,  Államtitkár Úr, Főosztályvezető Asszony, Főosztályvezető Úr, Polgármester Asszony,

Kedves Ünneplő Gyülekezet, Kedves Rádióhallgatók!

 Mindenkit tisztelettel és szeretettel köszöntök a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.  Rimaszécs ad otthont mai ünnepi alkalmunknak, a rimaszécsi Szent Pál megtérése plébániatemplom, amit hálásan megköszönök mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra.

Vendégek vagyunk a Széchyek ősi birtokán, azon a földön, melynek gazdag múltja sok titkot őriz. Sorsfordulókat, történelmi viharokat, testi és lelki megpróbáltatásokat. Mindezek ellenére a közösség megmaradt, nyelvében, szellemében, szokásaiban megőrizte önmagát. Megőrizte templomait is az égi minta földi leképezéseként.  A hit eme megszentelt hajléka a csend, az áhítat, a béke és a belső öröm jelképe mindenképpen méltó színhelye az országos tanévnyitónknak.

Ma több ezer diáknak és pedagógusnak elkezdődik, illetve folytatódik valami. Egy út az, amin egyesek szorongva, izgatottan indulnak el, mások magabiztosan, bátran lépegetnek tovább. Útközben rengeteg minden történik: ismeretszerzés, tapasztalás, felfedezés, megmérettetés, siker, kudarc, élmények megélése, önmagunk megismerése. Napról napra önállósodva megtanuljuk, hogy tetteinknek következményei vannak, felelősek vagyunk magunkért és másokért is, időnként örömkönnyeket hullatunk, máskor a bánat könnyei erednek el, de tudnunk kell, hogy sohasem vagyunk egyedül. Ezen az úton ugyanis egy csapat indul el, amelyiknek minden egyes tagja egyformán fontos, és ezt mindegyikük meg is fogja tapasztalni.

Kinek elkezdődik, kinek folytatódik ez az út, de mindannyian tiszta lappal indulunk, és ez nagy ajándék. Hogy mit írunk fel erre a lapra, az rajtunk múlik, és az út, amelyen elindulunk, immár nem titok: az iskolába vezet.

Kisdiákok, nagydiákok, szerte az országban, Pozsonytól Királyhelmecig és azon is túl…bátran vágjatok neki! Szép lesz, megígérem!

A bátorítás azonban nemcsak a fiatalokat illeti. Velük együtt útnak indul egy felkészült gárda, akiknek a vezető szerepe jutott. Vannak köztük kezdők, és több évtizedes tapasztalattal bírók is. Ők felelősek azért, hogy/ tanítványaik boldoguljanak az életben, és ez nem könnyű feladat. A pedagógus munkája az egyik legnagyobb értéket teremtő és legösszetettebb tevékenység, miközben támogatottsága és elismertsége kívánnivalókat hagy maga után.

A 21. század iskolája jelentősen különbözik az összes eddigitől. Nem csoda, hiszen a soha nem látott mértékű technológiai fejlődés /alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket is: azt, hogy /hogyan dolgozunk, kommunikálunk, intézzük ügyeinket, oldjuk meg problémáinkat, és azt is, hogyan tanulunk, tanítunk. Mindez új kihívásokat támaszt az iskolákkal és az oktatókkal szemben. A tanító többé már nem a tudás kizárólagos birtokosa, viszont meg kell küzdenie a diákok részéről jelentkező új igényekkel, amelyek már nem kivitelezhetők a hagyományos módszerekkel. Az elmondottakat csak tetézik a szülők jogos elvárásai és a társadalom követelményei is. Pedagógusképzőink is gyökeres reformokra szorulnak, hogy mindezekre pedagógusainkat felkészítsék.

A pedagógusok, szülők és tanulók az óvodától az egyetemig azonban nincsenek magukra hagyatva, hiszen mindenkor számíthatnak a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége széleskörű támogatására, hiszen megalakulásakor hitet tett az itt élő magyar nemzeti közösség művelődése mellett, és teszi ezt napjainkban is számos támogató szervezettel együtt.

Ennek jegyében ma alkalmunk nyílik nem csak a pályakezdő pedagógusok szívélyes üdvözlésére, hanem a mögöttünk levő tanévben/ munkájukat befejező pedagógusaink méltatására is. A magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, egy megérdemelt figyelmességgel igyekezünk a mai napot emlékezetessé tenni mindannyiuk számára/ a Pedagógus Szolgálati Emlékérem adományozásával.  Köszönjük a hosszú évtizedek kitartó és áldásos munkáját.

A szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitóját egy csodálatos templomi környezetben/ mivel is zárhatnám, mint azzal a biztatással, amit Reményik Sándor 1925-ben fogalmazott meg máig érvényesen: Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát.

Kilencvennégy év telt el azóta,  ám a biztatásra máig rászorulunk, hiszen a templom mellett az iskola az a közösség, amely a megmaradás esélyét kínálja nekünk.

Bánjunk hát velük értékük szerint!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Fekete Irén elnök, SZMPSZ