Felhívás és jelentkezési lap – Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor
2016-06-08XVI. Apáczai Nyári Akadémia
2016-06-09Komárom, XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem: 2016. július 11 – 16.
Rimaszombat, II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem: 2016. július 10 – 15.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2016. július 10. és július 16. között szervezi a XXV. Nyári Egyetemét, párhuzamosan két helyszínen, Komáromban és Rimaszombatban. Komáromban nyolc szakcsoportot hirdettünk meg, Rimaszombatban pedig öt képzés számít az érdeklődők figyelmére.
A szakcsoportok rendszerint 30 képzési órát tesznek ki, a továbbképzések egy része a Comenius Pedagógiai Intézet és a Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzése. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét arra, hogy a tartalmi felépítés nem teszi lehetővé az átjárást, ezért csak egy továbbképzésre lehet jelentkezni. A szakcsoportok minimálisan 15 bejelentkezett hallgatóval indíthatóak, a maximális létszám 25 fő. Az iskolákban és az iskolai intézményekben dolgozók mellett valamennyi programra jelentkezhetnek a pedagógiai pályára készülő egyetemi hallgatók is.
A Jókai Mór Nyári Egyetem Komáromban, 2016. július 11-én (hétfő) kezdődik, és július 16-án (szombat), 12.00-kor ér véget.
A II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem Rimaszombatban egy nappal hamarabb kezdődik: július 10-én (vasárnap), és egy nappal hamarabb ér véget: július 15-én, 12.00-kor.
Jelentkezni az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) keresztül – csak elektronikusan – lehet 2016. június 20., éjfélig.
Tisztelettel kérjük a jelentkezőket, hogy időben regisztráljanak az SZMPSZ honlapján, mert 25 fő felett a rendszer már nem fogadja a jelentkezést, ilyen esetben más szakcsoportra lehet jelentkezni.
Az akkreditációval kapcsolatos jelentkezési lapot kizárólag postai úton (SZMPSZ / ZMPS P.O.BOX 49., 945 01 Komárno) kérjük elküldeni (postára adás dátuma: 2016. június 15.). A jelentkezéshez szükséges dokumentumok a cikk alján találhatóak.
SZMPSZ – XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem, Komárom, 2016. július 11 – 16.
A jelentkezéssel együtt megrendelt ellátást, kiegészítő programot is magába foglaló részvételi díj:
-
A Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzéseire és a KM-4 nem akkreditált továbbképzésre a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR, a többi pedagógusnak 35,00 EUR.
-
A Comenius Pedagógiai Intézet akkreditált továbbképzéseire a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 40,00 EUR, a többi pedagógusnak 50,00 EUR.
-
A Comenius Pedagógiai Intézet akkreditált továbbképzésére: Innovációk az iskolák és iskolai intézmények irányításában a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 60,00 EUR, a többi résztvevőnek 75,00 EUR.
A részvételi díjat a jelentkezés elfogadása után kell befizetni. Erről az SZMPSZ Komáromi Központi Irodája írásban értesíti a jelentkezőket.
30 képzési óra
S.sz. |
Tanfolyam megnevezése |
KM – 1 |
Kooperatív tanítás Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók Akkreditált képzés – Comenius PI Előadó:Láng Éva 10 kreditpont |
KM – 2 |
MEGTELT – a jelentkezést lezártuk! Interaktív tábla – interaktív módszerek Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, művészeti alapiskolák tanítói, mesterek, nevelők, egyetemi hallgatók Akkreditált képzés – Comenius PI Előadó: Tomolya Róbert 11 kreditpont |
KM – 3 |
Innovációk az iskolák és iskolai intézmények irányításában Célcsoport: alap- és középiskolák vezető beosztású alkalmazottai: igazgatók, igazgatóhelyettesek, főnevelők, főmesterek Akkreditált képzés – Comenius PI |
KM – 4 |
Kalandok és Álmok: Különleges padtárs! Célcsoport: érdeklődő pedagógusok,: óvodapedagógusok, nevelők, alsó-és felső tagozatos pedagógusok, egyetemi hallgatók Nem akkreditált képzés Célcsoport: alapiskolai pedagógusok, nevelők, óvónők, egyetemi hallgatók Előadók: Tóth Gabriella és Kovács Nikoletta Nem akkreditált képzés |
KM – 5 |
MEGTELT – a jelentkezést lezártuk! Élményszerű vizuális nevelés: újszerű képzőművészeti technikák alkalmazása Célcsoport: óvónők, alap- és középiskolai pedagógusok, nevelők, művészeti alapiskolák pedagógusai, egyetemi hallgatók Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ Előadó: Török Zita 10 kreditpont |
KM – 6 |
MEGTELT – a jelentkezést lezártuk! A professzionális osztályfőnöki munka Motiváció a „digitális bennszülöttek” világában, avagy vetélytársunk-e az internet? Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ Előadó: Mandák Csaba 12 kreditpont |
KM – 7 |
Veronika zeneprojekt Célcsoport: óvópedagógusok, alsó tagozatos pedagógusok, művészeti AI-ban tanító pedagógusok, egyetemi hallgatók Előadó: Nichterné Ruppert Kinga Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ 8 kreditpont |
KM – 8 |
Enviromentális nevelés az óvodában Célcsoport: óvópedagógusok Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ 6 kreditpont |
KM – 9 |
Karének és karvezetés az iskolai és iskolán kívüli szakkörtevékenységben Célcsoport: óvónők, alsó tagozatos pedagógusok, a művészeti alapiskolák pedagógusai Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ 8 kreditpont |
SZMPSZ – II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem, Rimaszombat, 2016. július 10 -15.
A jelentkezéssel együtt megrendelt ellátást, kiegészítő programot is magába foglaló részvételi díj:
-
A COMENIUS PI akkreditált továbbképzéseire a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ-tagok és az egyetemi hallgatók számára 40,00 EUR, a többi pedagógusnak 50,00 EUR.
-
A Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzéseire a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ-tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR, a többi pedagógusnak 35,00 EUR.
- A RSZ – 5-ös továbbképzés, „Testnevelés…” szakcsoportra a részvételi az SZMPSZ-tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR, a többi pedagógusnak 35,00 EUR.
A részvételi díjat a jelentkezés elfogadása után kell befizetni. Erről az SZMPSZ Komáromi Központi Irodája írásban értesíti a jelentkezőket.
30 képzési óra
S.sz. |
Tanfolyam megnevezése |
RSZ – 1 |
Projektalapú oktatás Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, nevelők Akkreditált képzés – Comenius PI Célcsoport: alapiskolai alsó-és felső tagozatos pedagógusok, középiskolai pedagógusok, nevelők, egyetemi hallgatók Előadó: Ádám Lilla, Molnár Beáta 10 kreditpont |
RSZ – 2 |
Élményszerű vizuális nevelés – Kooperatív tanítás Célcsoport: alapiskolai alsó-és felső tagozatos pedagógusok, középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók Akkreditált képzés – Comenius PI Előadó: Kiss Papp Csilla 10 kreditpont |
RSZ – 3 |
Óvodai művelődési program Célcsoport: óvópedagógusok Akkreditált képzés : Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ Előadó: Szabó Edit 12 kreditpont |
RSZ – 4 |
Reedukció – konfliktuskezelő módszerek az iskolában Célcsoport: alapiskolai-és középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók Akkreditált képzés : Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ Előadó: Grúber Andrea, Rózsa Mónika 8 kreditpont |
RSZ – 5 |
Élményszerű testnevelés Célcsoport: érdeklődő pedagógusok Előadó: Vámos István, Csízi Zoltán Nem akkreditált képzés |
Az online jelentkezési ív, a jelentkezéshez szükséges dokumentumok és tematikai leírások itt érhetők el.
SZMPSZ elnökség