Tanulmányúton Aradon
2016-10-16
Játék indul: “Miénk a város!”
2016-10-20
Minden elem

Tanulmányút Erdélybe

Szerző: Gyurán Ágnes

Rimaszombatban 2016. szeptember 30-án vagy negyvenen azért gyűltünk össze, mert augusztusban részt vettünk egy tanulmányúton Erdélyben az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Rimaszombati Területi Választmánya és a Regionális Pedagógiai Központ szervezésében. Hat nap alatt olyan szép pillanatokat éltünk át, amelyek szükségessé tették, hogy újból találkozzunk. Fontos volt ismét kezet fogni, megölelni egymást, visszaemlékezni néhány vicces helyzetre és továbbgondolni a jövőt, az újabb uticélt.

Sohasem jártam Erdélyben ezelőtt. Csak hallottam, milyen szép ott a táj és, hogy az ember a legendákat a levegővel szívja magába. A hat nap alatt naponta megtettünk autóbuszon 120-200 km-t, gyalogosan pedig 15-18 km-t. Olykor megjelent az arcokon és a lábakon a fáradtság, kimerültség jele, de nem lehetett helye panasznak, mert a szemünk és a szívünk olyan értékeket talált, amelyeket magunkévá akartunk tenni. Az utazás ugyan azzal indult, hogy az egyik szervezőnk, Sebők Valéria néhány órával az indulás után bejelentette, otthon hagyta a mindenes mappáját minden fontos információval. Aztán megnyugtatott bennünket, hogy ne izguljunk, mert hiába is lenne itt a mappa, úgysem tudná elolvasni, hisz a szemüvege is otthon maradt. Persze egy vérbeli pedagógus még a legkilátástalanabb helyzeteken is úrrá tud lenni. Mire valók az okostelefonok és az x,y-generációs ifjú kollégák! A kezdeti nehézségek után, amihez mellesleg hozzátartoznak az égszakadást követő vízátömlések is az úton, Nagyváradon álltunk meg az Ady Endre Emlékmúzeumban. Itt, az egykori cukrászdában könnyű volt elképzelni a vezetőnk által elmondott érdekes történeteket, ezáltal jobban megérteni Ady versbe zárt gondolatait.

A Római Katolikus Székesegyházban megtekintettük az érseki gyűjteményt, láttunk mozgatható tábori oltárt és Szent László színaranyból készült hermáját. Bánffyhunyadon az építkezés számunkra furcsa formáján hökkentünk meg egy pillanatra. Utunk során érintettük a Réz-hegységet, a Király – erdőt és mellettünk kanyargott a tényleg gyors folyású Sebes-Körös.

Második nap Kolozsváron találtuk magunkat. Itt folyik a Szamos. Jártunk Mátyás királyunk szülőházánál és lovasszobránál a főtéren, a Szent Mihály-templomban, a piarista templomban és a Farkas utcai református templomban, ahol az erdélyi nemesi családok címerei sorakoztak a falakon.

Nagyot dobbant a szívünk, mikor „Isten hozott“ felirattal fogadtak minket a Babes-Bólyai Tudományegyetemen. Délután az Aranyos patakon átkelve a számomra addig csak képeken látott Tordai-hasadékhoz érkeztünk. Sohasem gondoltam, hogy egyszer módom lesz a tenyeremmel érinteni ezeket a sziklákat. Egy kis túra következett a hasadék mentén. Voltak olyan helyek is, ahol csak egy drótkötélbe kapaszkodva tudtunk tovább haladni.

A vacsora előtt elugrottunk Parajdra, a sóbányába. A hatalmas, szélesen tátongó termekben játszótereket, foglalkoztató és sportolni alkalmas helyeket, kalandparkokat, kápolnát, szinte egy kis falut találtunk. A falak és a padlózat pedig tényleg sóízűek voltak. Hogy honnan tudjuk?…

A harmadik nap egy kis piacolással kezdődött Korondon, majd egy kiadós sajtkóstolóval folytatódott. Az ízléses ruhák, blúzok, a gyönyörű korondi kerámiaedények tömkelege és a fából készült játékok közül mindenki választhatott magának és szeretteinek vásárfiát. Magam se bírtam ki, hogy ne vegyek egy zöld korondkincse ruhát. Útban a Gyilkos- tó felé megálltunk Gyergyószentmikloson egy örmény templomban. Itt említem meg, hogy az idegenvezetőnk egy nagyon jó humorú ember volt, akinek a bemutató előadását még hosszan elhallgattuk volna, ha a kíváncsiságunk nem hajtott volna minket tovább. Egy csoportkép erejéig megálltunk a Hargita egyik dombocskáján, a Pongrác-tetőn, magunkba szippantottunk egy kis friss levegőt, vettünk mézet vagy lekvárt az ottani árusoktól és már suhantunk is tovább. Az epezöld színű Gyilkos-tónál elfogyasztottuk az uzsonnánkat, amikor még nem tudtuk, milyen csodálatosan szép látványban lesz részünk ezután. A Békás-szoros egy egészen különleges hely. Ezen végigsétálva, a kettényílt hatalmas sziklák alatt kanyargó országút mentén egy kis tisztavizű forrás társaságában valami megváltozik ott legbelül az ember lelkében. Csak ámul és bámul, és érzi milyen parányi! A klíma egészen lenyűgöző. Még az arcbőr is kisimul az oxigéndús levegőtől. Szinte megfiatalodva jöttünk elő a szorosból.

Az estét és a negyedik nap délelőttjét Szovátán, a fürdőhelyen töltöttük. A reggeli sétánk alkalmával megtekintettük a gyógyvizű tavacskákat és egy helyen a földalatt rejlő sóréteget, amelyet a turisták kedvéért bontottak ki.

Farkaslakán felkerestük Tamási Áron síremlékét, hogy a megemlékezés virágait elhelyezzük rajta. Csíksomlyóról nem mehettünk el a Kegytemplom meglátogatása nélkül. Csíkszeredán pedig a Mikó-várban egy Csontváry kiállítást tekintettünk meg. Innen a Szent Anna-tóhoz vezetett a hosszú göröngyös utunk. A nap sugarait csillogóan visszatükröző tó vizében az utitársainkról szebbnél szebb felvételeket tudtunk készíteni. Mellesleg nagyon jól esett a nagy hőségben belegázolnunk a tó hűs vízbe.

Késő délután érkeztünk vissza Csíkszeredára, ahol a Milleneumi Makovecz templomban éppen misét tartottak.

Az ötödik napot a székelyderzsi erődtemplom meglátogatásával kezdtük, amely a világörökség része. Ezen a helyen a jégesőtől úgy védekeznek, hogy imádkoznak és a templom harangját olyan frekvenciára állították be, amely szétoszlatja a viharfelhőket. A templomot körülveszi egy fal, amelynek tövében a családok magtáras ládája van elhelyezve, amelyet a mai napig minden évben feltöltenek. A padláson található minden család füstölt étele (kolbász, szalonna). A falu élete jól meg van szervezve, világos szabályok szerint működik. A fejünkben az információk egyenes arányban gyűltek az idő tovatűnésével. Még egy rövid látogatás Segesváron Petőfi szobránál meg Dracula szülőházában és már csak egy hely hiányzott a listáról, Marosvásárhely.

Az idő letelt, a kirándulásunk véget ért. Kavargó érzésekkel a szívünkben, egy csomó hűtőmágnessel a tarisznyánkban indultunk haza.Erdély valóban csodálatos! Nemcsak az erdélyiek vendégszeretete miatt éreztem magam otthon, hanem azért is, mert:

  • az egyik leves íze pont olyan volt, mint az édesanyám által készített levesé,

  • láttam olyan házat, amely akár a Balog-völgyben is épülhetett volna,

  • ahogy az ismert dal is mondja, láttam az arcukban a magam arcát.

Mondhatni meglepett a közelség a nagy földrajzi távolság ellenére. Azzal az elhatározással tértem haza, hogy ha módomban lesz, meg szeretném ismerni Erdély többi részét is. Az utazás folyamán nem beszélgettünk közösségépítésről, mégis megtörtént, kialakult egy jó kis csapat. Az élményszerű tanulási folyamat pedig biztos siker. Az élmény, a rácsodálkozás ereje a természeti képződményeknél, találkozás a múlttal a történelmi helyeken mélyen megérintik a lelket. A tények megerősítenek, önbizalmat adnak. Az értékeinket megismerve, tudva pedig nem maradhatunk ugyanazok, akik voltunk, mert többek, gazdagabbak lettünk általuk.

Végül köszönetet mondok Sándor József igazgató úrnak a tartalmas idegenvezetésért, a sok székely viccért, a történetekért, azért a légkörért, amit az egyéniségével alakított ki számunkra. Reméljük, legközelebb ismét a segítségünkre lesz.