Az idén kerek 30 esztendeje, hogy megalakult a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége

1990. január 13-án a Nyitrai Pedagógiai Főiskola díszterme volt az alakuló konferencia színhelye, majd 1990. május 12-én Komáromban került sor az SZMPSZ  I. KÖZGYŰLÉSÉRE.

Erre a számunkra nagyon fontos eseményre emlékezve 2020. május 16-án egy emlékülésen idéztük volna fel a 30 évvel ezelőtti indulást, a kezdeteket, a folyamatos fejlődést, a jelenkort.

Sajnos az élet átírta a forgatókönyvet, és a személyes találkozás helyett a virtuális teret kellett választanunk. Reméljük, az évforduló kapcsán hamarosan megjelenő emlékkönyv, a felvillanó képek, emlékek felidézésével kifejezhetjük tiszteletünket, köszönetünket mindazoknak, akik szövetségünk tagjaiként, tisztségviselőiként folyamatosan a magyar iskolák érdekében munkálkodnak immár három évtizede.

Másfél éves elnöki tapasztalattal a hátam mögött el szeretném mondani, hogy rendkívül tiszteljük elődeink úttörő munkáját, akik elsőként a Kárpát-medencében felismerték annak szükségét és lehetőségét, hogy létrejöjjön egy a hazai magyar pedagógusokat tömörítő országos civil szervezet, amely értük, a hazai magyar iskolákért, a szlovákiai magyar köznevelésért tevékenykedik.  Ez történelmi tett volt.

Az alapítók harcos, felelősségteljes, bátor kiállása a magyar oktatás védelme és felemelése érdekében tiszteletre méltó, és gondoskodunk arról, hogy ne merüljön a feledés homályába, sőt meg se fakuljon ragyogása.

A videót készítette: Drozd Milan

 

Hasznos tanácsokért kattintson az alábbi piros gombra:


Közlemények

Válaszolunk

Ha kérdése van a távoktatással kapcsolatban, küldje el nekünk. Munkatársaink levélben válaszolnak.

    Kérdésére 24 órán belül válaszolunk.




    FRISS HÍREK

    2023-06-02

    FELHÍVÁS – XXXI. Jókai Mór Nyári Egyetem, Komárom – 2023. július 10 – 14.

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 31. alkalommal szervezi meg 2023. július 10 – 14. között Komáromban a XXXI. Jókai Mór Nyári Egyetemet Az ünnepélyes megnyitó 2023. […]
    2023-06-02

    FELHÍVÁS – II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem Rimaszombat 2023. július 3- 6.

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetség 31. alkalommal szervezi meg július 3 – 6. között a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetemet Rimaszombatban Az ünnepélyes megnyitó 2023. július […]
    2023-06-02

    VIII. FELVIDÉKI TEHETSÉGNAP – Tájékoztatás

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2023. június 6-án, kedden, 11.00 órai kezdettel Nagymegyeren, a Városi Művelődési Központban rendezi meg a VIII. FELVIDÉKI TEHETSÉGNAPOT.
    2023-05-28

    M E G H Í V Ó A Pro scholis – Gömör és Nógrád Kistérségi Közoktatás-fejlesztéséért, az SZMPSZ  Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja, Nagyrőcei Területi Választmánya, a […]

    KIEMELT HÍREK

    2023-05-29

    FELHÍVÁS – XVIII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor – 2023

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2023. július 3 – 7. között Komáromban szervezik a XVII. Jókai Mór Vers-és Prózamondó Tábort az alapiskolák tanulói […]
    2023-05-29

    FELHÍVÁS – XI. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábor – 2023

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége   és a társszervezők 2023. július 3 –7. között Komáromban szervezik a XI. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort az alapiskolák tanulói részére. Jelentkezni kizárólag elektronikusan […]
    2023-05-29

    II. LEGO-ROBOTIKA Tábor-2023 – BETELT

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2023. július 3 – 7. között Komáromban II. LEGO-ROBOTIKA tábort szerveznek az alapiskolák 5-8. osztályos tanulói részére.   […]
    2023-05-05

    MEGHÍVÓ – Miénk a város! játék ünnepélyes eredményhirdetésére

    Tisztelettel meghívjuk Önt és a nyertes tanulót/tanulókat a Miénk a város! játék ünnepélyes eredményhirdetésére, a  Csodasarok átadásra 2023. május 16-án 11.00 órakor Komáromba, a Danubius Diákotthon nagytermébe.  A Nemzetpolitikai Államtitkárság […]

    Rozsnyó: a felvidéki magyar oktatásfejlesztés iránytűje




    Portrék






    Felhívások és pályázatok

    2023-06-02

    FELHÍVÁS – XXXI. Jókai Mór Nyári Egyetem, Komárom – 2023. július 10 – 14.

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 31. alkalommal szervezi meg 2023. július 10 – 14. között Komáromban a XXXI. Jókai Mór Nyári Egyetemet Az ünnepélyes megnyitó 2023. […]
    2023-06-02

    FELHÍVÁS – II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem Rimaszombat 2023. július 3- 6.

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetség 31. alkalommal szervezi meg július 3 – 6. között a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetemet Rimaszombatban Az ünnepélyes megnyitó 2023. július […]
    2023-05-29

    FELHÍVÁS – XVIII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor – 2023

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2023. július 3 – 7. között Komáromban szervezik a XVII. Jókai Mór Vers-és Prózamondó Tábort az alapiskolák tanulói […]
    2023-05-29

    FELHÍVÁS – XI. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábor – 2023

    A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége   és a társszervezők 2023. július 3 –7. között Komáromban szervezik a XI. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort az alapiskolák tanulói részére. Jelentkezni kizárólag elektronikusan […]

    Irodáink és munkatársaink

    Tisztviselők

    Szövetségünkről

    Szakmai társulások

    Szakmai társulásaink


    Kiemelt támogatónk

    Hataron_tuli_magyar_kormany_altalanos

    Partnerek

    msv
    UKF
    szmszsz
    forum